Kék Fényes LED Technológia Kontra Kék Fényt Kibocsátó Eszközök.

 

A kék LED fény technológia a fényterápia egyik területe, mely gyorsan elismerést nyert néhány lenyűgöző előnye miatt, különösen, ha a vörös és közeli infravörös fénnyel együtt alkalmazzuk. Hatása semmiképpen sem összekeverendő a számítógépek, mobiltelefonok és egyéb kék fényt kibocsátó eszközök jól ismert negatív hatásaival, mint a feltételezett látásproblémák, evés és alvászavarok, melynek oka, hogy ezeket a készülékeket hosszabb ideig, olykor órákon keresztül használjuk, közvetlenül bámulva rájuk. Ellentétben a vörös fény paneleket csak rövid időt, 10-20 percet használjunk naponta. A néhány apró LED-ből érkező kék fényének, megfelelő minőségű LED-ekkel, biztonsági előírásokat betartva nincs káros hatása; így csak az előnyeit tapasztaljuk meg megvilágításkor. Az embereket természetüknél fogva arra tervezték, hogy reggelente energiát nyerjenek, amire adott volt a természetes kék fény, hiszen a Napunk spektrumának része. Tulajdonképpen az „egészséges” kék fénynek való kitettségünk eredetileg a megfelelő mennyiségű napfényből származott, mely energiával, éberséggel látott el minket, azonban mai modern életünkben egyre kevesebb időt töltünk a szabadban és egyre többet zárt falak között, így a természetes fény helyett a kávéhoz nyúlunk ezen hatások eléréséhez. Mint tudjuk mindenféle színű fény kihat az emberi szervezetre, az alvás-ébrenlét ciklusra, de a kék fénynél egyik sem bír jelentősebb hatással a test ritmusának szabályozásában.

Amikor a kék fény stimulálja a szem fotoreceptorait, „ébresztő” jelzést vált ki, fokozva az éberséget és a szellemi frissességet. Ezek a fotoreceptorok közvetlenül kapcsolódnak az agy belső órájához, és különösen érzékenyek a kék hullámhosszra. A kék fény energialöketet biztosít nappal, különösen akkor, ha vörös és NIR, közeli infravörös fényterápiával kombináljuk.· A kék fényterápiát kerülniük kell porfíriában, egy ritka vérbetegségben szenvedőknek, amely fokozza a fényérzékenységet. Továbbá a porfirinallergiásoknak és a lupuszban szenvedőknek is tartózkodniuk kell a kék fényterápiától. Amennyiben bármilyen ismeretlen bőrbetegsége van orvossal való konzultáció szükséges bármilyen fényterápia alkalmazása elött. A francia Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet (INSERM) kutatói állítólag azonosították a legkritikusabb hullámhosszokat: 415 nm és 455 nm, csúcspontjuk 430 nm.· A kék fény toxicitását soha nem sikerült alaposan bizonyítani az embereken végzett epidemiológiai vizsgálatokban, a kumulatív expozíció és a személyes hajlam értékelésének nehézségei miatt.

A kék fényt a kozmetikai iparban egyes bőrproblémák kiegészítő kezelésére és az öregedés látható jelei elleni esztétikai eljárások részeként alkalmazzák. Pszichológusok és kutatók szerint a teljes spektrumú fényterápia – különösen a természetes napfényhez hasonló fény – hatékony lehet a szezonális hangulati zavarok és depresszió kiegészítő kezelésében. Ezen belül a kék fényt gyakran vizsgálják energizáló és hangulatjavító hatásai miatt. Egyes kutatások alapján a kék fény hozzájárulhat a kognitív funkciók fokozásához, támogathatja az éberséget és a mentális frissességet, és előnyös lehet a tanulás és memória szempontjából is. Különösen érdekes lehet a napközbeni – például ebéd utáni – energiaszint-csökkenés mérséklésében.

A kék fényt elsőként egy amerikai vörös fénytechnológiai vállalat, a PlatinumLED alkalmazta vörös fény lámpáiban, amelyek jelentős piaci érdeklődést váltottak ki az Egyesült Államokban. Ezt követően több tengerentúli gyártó is kísérletet tett a kék fény integrálására, ezek a modellek azonban – tudomásunk szerint – nem kerültek kereskedelmi forgalomba az európai piacon.

Cégünk volt az első Európában, amely vörös fényterápiás rendszereiben gondosan megtervezett arányban alkalmazott kék fényt, kifejezetten a fényélmény komplexitásának növelésére. MAX BIO sorozatunk így az első olyan vörös fény lámpacsalád, amely 7 különböző hullámhosszt ötvöz, köztük a 480 nanométeres kék fényt.

A weboldalon található kép- és hanganyag, valamint minden egyéb rendelkezésre bocsátott információ, beleértve a blog cikekket, tudományos tanulmányokat kizárólag oktatási célokat szolgál. Ezek az anyagok nem alkalmasak arra, hogy bizonyítsák a JakobsenRED fény termékek biztonságosságát vagy hatékonyságát bármely betegség vagy sérülés kezelésében, megelőzésében, diagnózis felállításában. 

Továbbá, a megadott anyagok nem minősülnek orvosi tanácsadásnak, és nem helyettesítik az orvossal való konzultációt. A Jakobsen Biohacking Kft. nem szándékozik kizárólag termékei használatával kezelni vagy gyógyítani bármilyen fizikai, bőr- vagy mentális állapotot. A termékek használata előtt mindig konzultáljon képzett egészségügyi szakemberrel, és bármilyen súlyos vagy életveszélyes állapot esetén kérjen szakorvosi segítséget.

A Jakobsen Biohacking Kft. nem vállal felelősséget a termékei helytelen használatából eredő károkért. A készülékeket gyermekek, magatehetetlen vagy idős emberek felügyelet nélkül nem használhatják. Három éves kor alatt lámpáink nem alkalmazhatók!

A JakobsenRed termékek wellness eszközök, megfelelnek a vonatkozó LVD, EMC és RoHS jogszabályoknak, valamint a kapcsolódó termékbiztonsági szabványoknak, és CE minősítéssel rendelkeznek – nem orvostechnikai eszközök.

 

« Vissza az előző oldalra

 

LEGÚJABB BLOG BEJEGYZÉSEK

JakobsenRED-ben számos ismert személyiség bízik,
akik csúcsminőségű wellness megoldásokat keresnek.

TOVÁBBI RÉSZLETEK

BÁRMILYEN FELMERÜLŐ KÉRDÉS ESETÉN
KERESSEN MINKET BIZALOMMAL!

Elérhetőségeink:

Telefonos ügyfélszolgálat - Hétfő-péntek: 9.00-17.00-ig!
Telefon: 00 36 70 572 55 19 | E-mail: info@vorosfeny.hu

 

Érdeklődjön telefonon!

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ.
Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Sitemap | Oldaltérkép | Terméktérkép | Bejegyzéstérkép

2022 - 2025 © JakobsenRED

Szerzői jog 2025 JAKOBSEN BIOHACKING KFT. Minden jog fenntartva.

0
    A KOSÁR TARTALMA
    A kosár jelenleg üres!Vásárlás megkezdése