A vörös és közeli

infravörös fényterápia

lehetséges mellékhatásai

Cégünk a Jakobsen Biohacking Kft által forgalmazott JakobsenRED vörös fény lámpák jelenleg az egyetlen vörös fény termékek Magyarországon, feltételezhetően Európában, melyek minden hatóság, azaz az OGYÉI (ma már NNGYK), a gazdasági versenyhivatal és a fogyasztóvédelem ellenőrzésén átestek, biztonságosan használhatók. Megfelelnek és rendelkeznek az összes tanúsítvánnyal, mely az Európai forgalmazáshoz szükséges.


A vörös fény terápia mellékhatásai elsősorban a készülék gyártmányától/típusától függenek. Soha ne vásároljunk olcsó, bizonytalan gyártmányú, vörös fény terápiás eszközt, mindig megbízható cégtől az európai szabványoknak megfelelő készüléket válasszunk.

Az amerikai panelek igen magas minőségűek, ellenben javításuk Európában nem lehetséges, így meghibásodás esetén a kukában végzik a szervizhálózat hiányában, emellett szállításuk is rendkívül költséges, illetve vám köteles-akárcsak a Nagy -Britanniából rendeltek.

Az általunk forgalmazott JakobsenRED lámpák világszínvonalon az egyik legmagasabb minőségű, vörös fény eszközök. Melyek megfelelnek az európai CE, LVD és RoHS-szabványoknak, mindhárom tanúsítvánnyal rendelkeznek.

Egyéb cégek lámpáival ellentétben

JakobsenRED paneljeink a legmodernebb multi-

hullámhosszas panelek. A megszokott 2

helyett, 5 fényhullámhossz kibocsátására

képesek ( vörös fény 630, 660 nm és 810, 830, 850

nm közeli infravörös, NIR, fény ). Hatalmas

teljesítménysűrűséggel , professzionális

ledekkel a maximális vörös fény élmény

elérése garantált. amennyiben kizárólag

2 fényhullámhosszra, a 660 nm és a 850 nm – re

támaszkodunk jelentős előnyöktől

esünk el, melyet a többi a 630 nm, a 810 nm, a

830 nanométeres fényspektrum biztosít.

a 810-es nanométert a leghatákonyabb

fényhullámhossznak vélik a szakértők, melyet

Európában ritkaságszámban találunk csak,

hazánkban jelenleg egyedülállóan

JakobsenRED vörös fény lámpáink használnak.

Mellékhatásai rendkívül magas minőségű JakobsenRED vörös fény panelijeinknek, betartva a használati utasítást, általánosságban elmondható, hogy nincsenek. EMF kibocsátásuk vörös fény lámpáinknak nullához igen közeli érték. Ettől függetlenül minimális diszkomfort érzet előfordulhat az első megvilágításoknál. A fokozatosság elvét figyelembe véve ezen érzetek teljesen elkerülhetők. Az egyéni reakciók a panel és a testfelület távolságától, valamint a kezelés hosszától és intenzitásától függően is változhatnak. Akárcsak a napsütésre is különbözően reagálunk.

Egyénileg kell kitapasztalnunk mi az optimális idő és távolság számunkra. Főként az érzékeny bőrű egyéneknél javasolt a körültekintő használat: nagyobb távolság a lámpától, rövidebb időtartamú kezelés.

Ritka mellékhatásként említhető a bőr feszülése. Tapasztalat szerint a túl hosszú kezelés okozhat mind gyenge fejfájást, mind minimális irritabilitást.

A mellékhatások elkerülhetők, ha az első megvilágításokat rövid, napi 3-5 percre korlátozzuk. Majd lassan, napról napra növeljük az időt, akár alkalmanként tíz-húsz percre. A fokozatosságot szem előtt tartva megfigyelhetjük testünk vörös fényre adott reakcióit. A vörös fény alkalmazása a hosszú távon következetesen, rövidebb ideig tartó használat mellett hoz maximális eredményt. Maximum 30 percet érheti egy nap a testet vörös fény. Ezt az időt is két – három alkalomra szükséges elosztani. Egy megvilágítás során maximum 20 percet ajánlott lámpáinkat alkalmazni.

ajánlásaink kizárólag JakobsenRED termékeinkre vonatkoznak!

TUDJA ÖN,

HOGY A VÖRÖS FÉNY LÁMPÁKAT MINDIG TELJESEN MEZTELENÜL KELL HASZNÁLNI!?

Ahogy a ruházatunk is megakadályozza, hogy az UV-fény behatoljon a bőrünkbe, úgy blokkolja a vörös és a közeli infravörös fényt is, azaz teljesen hatástalan lesz a kezelés.

 


Ha valamilyen okból nem elégedett a Vörös Fény termékkel?
Semmi gond!
Minden termékre 60 napos pénzvisszafizetési garanciát kínálunk!


 

MIKOR NEM SZABAD HASZNÁLNI A KÉSZÜLÉKET?!

• Akut gyulladásos folyamatok esetén a vörös fény alkalmazása nem ajánlott!

• Terhes nők esetében a fénykezelés csak az orvossal való konzultációt követően végezhető.

• Gyermekeket csak felnőtt felügyelete mellett és az orvossal való konzultációt követően szabad megvilágítani.

• Nem alkalmazható magatehetetlen személyeken, 3 év alatti gyermekeken és hőre érzéketlen személyeken.

• Nem alkalmazható ismeretlen eredetű bőrbetegségek esetén, valamint fájdalomcsillapítók, alkohol vagy kábítószerek szedése után.

 

 

Bármilyen egészségügyi kétely esetén forduljon orvosához!

BÁRMILYEN FELMERÜLŐ KÉRDÉS ESETÉN
KERESSEN MINKET BIZALOMMAL!

Elérhetőségeink:

Telefonos ügyfélszolgálat - Hétfő-péntek: 9.00-12.00-ig valamint 15.00-18.00 óráig!
Telefon: 06 70 572 55 19 | E-mail: info@vorosfeny.hu

 

JAKOBSENRED PHOENIX TERMÉKEK

Vörös Fény terápia plusz

JakobsenRED csúcs paneljei. Világszinten ritkaság, Európában egyedülállóan 5 hullámhosszal, köztük a 810-es nanométerrel!

TOVÁBB >>

 

Mi alapján válasszak fényterápiás panelt, melyik nekem az ideális?
Tovább olvasok >>


JAKOBSENRED VÖRÖS FÉNY LÁMPÁK

JAKOBSENRED vörös fény csúcs panelek

Az oldalon található információk nem szolgálnak diagnózis felállítására, sem a JakobsenRED termékek hatékonyságának bizonyítására, nem helyettesítik az orvossal való személyes konzultációt, sem az orvosi segítségnyújtást. Oldalunk írásai továbbá nem orvosi tanácsként íródtak, sem betegségek megelőzésére – kizárólag a vörös fény hatásainak/ feltételezett hatásainak bemutatása céljából információként szolgál a weboldal tartalma.

 

Vörös Fény Terápia | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: Jakobsen Anita Jakobsen Biohacking Kft.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Sitemap | Oldaltérkép | Terméktérkép | Bejegyzéstérkép

2022 - 2024 © Vörös Fény Terápia

0
    A KOSÁR TARTALMA
    A kosár jelenleg üres!Vásárlás megkezdése